Ramana Maharsi (1879–1950) az indiai szentek és spirituális tanítók egyik legnagyobb alakja, aki világszerte ismertté vált a „Ki vagyok én?” (Atma Vichara) meditációs módszeréről. Eredeti neve Venkataraman, egy tamil családban született Dél-Indiában. Már fiatal korában mély spirituális élményben volt része: 16 évesen „meghalt” a testével való azonosulás számára, és megtapasztalta az örök, halhatatlan Ént, amely minden létezés alapja. Ez a spontán önmegvalósítás teljesen megváltoztatta életét.
Nem sokkal ezután elhagyta otthonát, és a dél-indiai Arunácsala hegyéhez zarándokolt, amelyet szent hegyként tiszteltek. Életének hátralévő részét ott töltötte – először mély csendben, meditációban, majd később tanítóként a látogatók és keresők körében.
Tanításai lényege az önkutatás (Atma Vichara), aminek a középpontjában a „Ki vagyok én?” kérdése állt. Nem bonyolult filozófiát adott át, hanem egy egyszerű, közvetlen módszert, amelynek célja az egyéni ego feloldása, és az örök, változatlan valódi Én (Atman) felismerése.
A keresőnek nem kell külső isteneket imádnia vagy szertartásokat követnie – csupán figyelnie kell arra a forrásra, ahonnan a gondolatok és az „Én”-érzet származik. E figyelem révén a személyes ént, az egót visszavezeti valódi természetéhez: a tiszta tudatossághoz, amely minden mögött ott van.
Legfőbb üzenete, hogy az „Én” keresése felszabadít minden szenvedéstől. Az elme nem képes valódi megismerésre, mert maga is változó – csak az önkutatás vezethet az igazsághoz. Maharsi szerint a csend a legmélyebb tanítás. Sok tanítványával anélkül „beszélgetett”, hogy egyetlen szót szólt volna.
Ramana halála (1950) után is világszerte hatalmas hatást gyakorolt a spirituális keresőkre. Az Arunácsala lábánál fekvő Ramanasramam ma is zarándokhely, és tanításai sok nyelven elérhetők. Szavai egyszerűek, mégis mélyek, és időtlenül szólnak azokhoz, akik az igazságot keresik.